Blog

Amikor a gólya elnézi a dátumot..

     Amikor valaki áldott állapotba kerül, éjjel-nappal arra gondol, hogy milyen lesz végre a kezeiben fognia a gyermekét. Elképzeli az illatát, a kis hajas buksiját, kerek pocakját, és ahogy a legnagyobb nyugalomban-szerelemben összebújnak.

De mi lesz ezekből az álmokból akkor, ha sokkal korábban jön a baba?

….Hát egy dolog biztos: semmi. Helyette viszont lesz fájdalom, aggódás, és állandó félelem.

Végig tudtuk várandósságom alatt, hogy a fiúk koraszülöttek lesznek. A kérdés csak az volt, hogy mennyire.

8 hetesen tudtam meg, hogy ikreket várok. Lee ugrált örömében, én meg sírtam bánatomban. Egyet sem szerettem volna, nem hogy kettőt! (érett 23 éves gondolkodás mód) Beletelt pár napba, amíg felfogtam mi a helyzet, és a pánik helyét átvette a boldogság. Meg a rengeteg rosszullét.

Már a terhességem elején kezdődtek a gondok. Egész nap hánytam, nem tudtam enni, sokszor voltam kórházban napokig, ahol infúzión erősítettek. Azt hiszem napi egy vajas zsemlén éltem úgy a 17-18. hétig. Amikor 16 hetes voltam, akkor álltam olyan 50 kiló körül. 57-ről indultam. Vészes terhességi hányásnak hívják ezt, és sajnos nem kap elég figyelmet a betegség. Kiszáradáshoz, súlyos fogyáshoz, vérkép romláshoz vezethet a legtöbb esetben. Talán a 20. hét körül javult az állapot, utána mintha kicseréltek volna. Sajnos ha egyszer átestél ezen, következő terhességnél is valószínűleg meg fog törtenni. Most is átéltem ezt, de szerencsére a 15. hét körül javult a helyzet. Még mindig nem tökéletes, de ezt már fél lábbal is kibírom.

Sokszor előfordult az is, hogy vérzés miatt kellett bemennem a kórházba. Aki átesett már ezen, az tudja mennyire ijesztő, és egyből a legrosszabbra gondol az ember. Placenta previam volt, tehát a méhlepény fedte a méhszájat. Szerencsére ahogy haladtunk a terhességgel, úgy ment feljebb a méhlepény, de ez is eléggé ijesztő volt számomra „kezdőként”. Miután rengeteget fogytam, nem volt sok erőm, a vérképem sem volt valami szép látvány, nem bírta sokáig a testem, és a 20 hetesen elkezdett megnyílni a méhszáj. Ez általában a terhesség utolsó pár hetében történik meg, azt mutatja, hogy készül a test a szülésre. Orvosom nagyon profi volt, megtett minden tőle telhetőt, de mondta, hogy imádkoznunk kell, hogy a 28 hétig bent maradjanak. Utána már jó esélyeik vannak a túlélésre.

Ezt akarja mindenki hallani 4 és fél hónapos terhesen, igaz?…

Egyből abba kellett hagynom a munkát és szigorúan ágyhoz voltam kötve. Két hetente jártam terhesgondozásra, mindig egyre rövidebb és vékonyabb volt a méhszájam. A külső ki is nyílt abban a pár hétben. Teltek-múltak a hetek, és mindig volt egy célom, hogy meddig kell kihúznunk. Először 28 hét volt, aztán 30, majd eldöntöttem, hogy 34 hétig is bent fognak maradni. Hatalmas meglepetés volt nekem is és az orvosomnak is, hogy ennyi ideig bírtuk, és a fiúk is gyönyörűen fejlődtek. Miután egypetéjű ikrek voltak, egy méhlepénnyel, nagy volt az esély arra, hogy az egyik elszívja másiktól az összes tápanyagot (Twin-to-Twin syndrome). Ilyenkor mindkét baba életveszélybe kerül, nagyon magas a halálozási arány sajnos. Érdekes módon, általában a kisebbik baba élheti túl, mert őt fel lehet erősíteni. Az „elszívó” legtöbbször meghal, mert nem bírja a pici szíve a túl sok vért és tápanyagot. Ezért is kellett rengeteget járnom ultrahangra, mert ezt közelről és állandóan figyelni kell. A baj egyik napról a másikra megtörténhet. Sokszor mentem be a kórházba, amikor nem éreztem valamelyik babát mozogni egész nap. Nagyon profik és kedvesek voltak, mindig egyből fogadtak, nagyon komolyan vették a helyzetem.

Eljött 33 hét és 6 nap. Valami nem volt rendben, olyan érzésem volt, mintha szivárogna a magzatvizem, így bementünk a kórházba. Kiderült, hogy nem volt igazam. Nagy hiba volt bemenni, mert sajnos beindították a szülésem. 3 orvos vizsgált meg, hogy mennyire van nyitva a méhszájam. A belső még úgy-ahogy tartotta magát, így megegyeztek abban, hogy megfigyelnek pár napig. Sajnos annyira durván vizsgáltak meg –bár tudom, hogy ezt finoman nem lehet– hogy 20 perccel az osztályra fektetésem után már 2 centire kinyíltam és összehúzódásaim voltak. Levittek a vajúdó szobába, CTG-re kötöttek, és vajúdtam úgy 7-8 órát. Türelmesek voltak velem, tudták, hogy természetesen szeretnék szülni, vártak arra, hogy hátha Bennett az utolsó pillanatban megfordul. Nyilván nem tette. Azóta is hasonlóan makacs. Sajnos Bennett szívverése felszökött az egekbe, így behívták az orvosom, és megcsászároztak hajnali 1-kor, 34 hetesen, ahogy azt előre megéreztem. Borzalmas élmény volt, soha többet nem szeretnék átesni rajta. Az egyetlen szép emlékem az volt, amikor a fiúkat 5-5 másodpercre az arcom mellé tették, és egyből abbahagyták a sírást. Utána viszont elvitték őket a koraszülött-intenzív osztályra. Mindketten elkaptak valamilyen fertőzést, illetve Bennettnek szüksége volt lélegeztetőre, nem ment neki egyedül, így egyből inkubátorba került.

Én eközben teljesen éberen feküdtem a gondozóban, tömték belém az altatót, de nem tudtam aludni. Hogyan is tudtam volna, amikor fogalmam sem volt róla, hogy mi van a gyerekeimmel? Pár másodpercre láthattam őket, majd sietve elfutottak velük az intenzívre. Roppant idilli helyzet, igaz?

Hát nagyon nem az.

Forgolódtam, számoltam vissza a perceket, hogy mikor kelhetek végre fel. Fogalmam sem volt, hogy egyből elájulok majd a fájdalomtól ahogy felállok. Visszafektettek, de nem hagytam magam, kértem segítséget és újra megpróbáltam. A fájdalomtól sírva mentem zuhanyozni, de nagyon kedvesek voltak a nővérek és segítettek mindenben. Hajnali fél 2-kor születtek meg a fiúk, és délben láthattam őket először. Borzalmas volt. Henry jobb állapotban volt, talán azt mondhatnám, hogy a „betegek között ő volt a legegészségesebb”. Vénásan kapott antibiotikumot majd később csövön keresztül kellett etetni, mert nem volt elég ereje a cumisüvegből iváshoz. Bennett hozzá képest borzalmasan nézett ki. Inkubátorban feküdt, teljesen vörös volt az egész teste, mellkasa behorpadva, bordái majd átszúrták a bőrét, fél arcát pedig eltakarta a lélegeztető. Neki csak a kezét foghattam meg napokig, és az üvegen keresztül csodálhattam.

Bennett az inkubátorban

Rettentően megszenvedtem ezt a pár napot. Nagyon fájt mindenem, egész nap sírtam. Fejtem a tejet nekik, mint egy tehén, egész nap rajtam csüngött a mellszívó. Naponta ötször lehetett bemenni, 9-12-15-18-21 órakor. Én még éjszaka és hajnalban is bekopogtam és vittem tejet a fiúknak, mert tudtam, hogy mennyire fontos ez az ő egészségük érdekében. Az osztályon is bíztattak mindenkit, hogy tegye ezt. Volt egy külön szoba, csak a korababás anyáknak, akik reggel oda befeküdtek, és estig csak annyi dolguk volt, hogy pihenjenek és tejet fejjenek, majd este hazamehettek. Akinek nem volt teje, annak a babája donor anyetejet kapott, ami hatalmas segítséget jelentett a felépülésükben-megerősödésükben.

Miután pár nap után egyértelművé vált, hogy Henry jobb állapotban van, mint Bennett, felajánlották, hogy megkaphatjuk az egyik baba-mama szobát ami a koraszülött osztály mellett van. Ide már nyitott inkubátorban is ki lehet vinni a babát, minden gép rá volt kötve az intenzív osztályra, így bent látták, ha a baba pulzusával, légzésével baj van. Jöttek segíteni etetésnél, fürdetésnél, 3 óránként ellenőrizték Henryt.

Henry és a kis csontos lábai

Első nap, mikor megkaptam őt, nem tudtam vele mit kezdeni. Sírtam, féltem, teljesen ki voltam borulva, hogy mi az Istent kezdjek ezzel a két kilós kis csontvázzal itt. Nem mertem hozzányúlni sem. Emlékszem mekkora sokk volt számomra amikor sírt, és polyástól, takaróstól, mindennel együtt kivettem, mert azt sem tudtam, hogy kell megfogni- és mégis, egyből abbahagyta a sírást. Nem bírtam magammal napokig, nagyon depresszív állapotba kerültem, nem éreztem semmi kötődést Henry iránt, és szarul éreztem magam, hogy ő velem van, Bennett pedig bent, betegen, egyedül. Emlékszem, hogy hajnalban azt googleztam, hogy miért nem szeretem a gyerekem, és mit tegyek ilyenkor. Pár nap után átkerültünk a másik baba-mama szobába, és akkor mintha kicseréltek volna. A hatalmas üres szoba után megváltás volt ez az icipici kis lak, ahol végre „otthon” éreztem magam és az önbizalmam is megjött a dolgokhoz. Egyre többet ölelgettem Henryt, sokszor együtt aludtunk, már nem féltem tőle. Amikor mentem Bennettet látogatni, toltam őt be magammal az osztályra, tehát mindig velem lehetett.

Mire eljutottam addig a pontig, hogy elhittem, hogy ez most menni fog, jött a hír, hogy kijöhet hozzám Beni is. Nyilván minden addig összekapargatott önbizalmam tovaszállt, de szerencsére ebben is segítettek, és olyan szuper volt végre együtt látni őket. Nagyon fáradt voltam, de megérte minden pillanata.

 

Az első közös kép születés után

Több probléma is volt sajnos, és nem láttam egyszerűen a fényt az alagút végén. Többször besárgultak, főleg Bennett, ilyenkor volt, hogy az egész napot a kék fény alatt töltötték. Henrynek fel kellett vágni a nyelve alatt a hártyát, túlságosan le volt nőve, nem tudott tőle enni. Mind a ketten megszenvedtek minden egyes etetést. Először cumisüveggel kellett próbálkoznom, de csoda volt, ha 5 milit megettek. Ezután az orrukba vezetett csövön keresztül kellett őket megetetnem. És ezt két és fél- három óránként. Egyszerűen nem akart javulni a helyzet.

Egyik nap Bennett székletében vért találtam. Utána pedig minden egyes alkalommal, amikor pelust cseréltem. Néztek, vizsgálták az orvosok, nem tudták mi lehet a baj, mert ezen kívül nagyjából egészségesnek tűnt- már amennyire a helyzethez képest ezt lehet mondani. Már haza akartak minket engedni, mert javult az etetésük is, úgy tűnt, hogy három hét után végre otthon lehetünk együtt, igazi családként. Így, hogy nem tudták mi a baja Bennettnek, hála Istennek nem mertek minket elengedni. Négy nap után már tényleg nem tudták elképzelni, hogy miért nem javul a helyzet, és végeztek rajta egy hasi ultrahangot.

Tisztán emlékszem arra, ahogy ültem a fotelben, Bennett a mellkasomon, és három orvos bejött, hogy most azonnal el kell vinniük Benit, mert életveszélyes állapotban van. Dobálták a szakszavakat, fogalmam sem volt miről beszélnek, annyit fogtam fel a dologból, hogy „sajnos nem ígérhetnek semmit, komoly a helyzet”. Egyből bevitték az osztályra, vénásan kapta több helyen a rengeteg gyógyszert. Mint utólag kiderült (köszönöm Google), NEC-je alakult ki, Necrotizáló Entercolitis. Ez egy koraszülötteket érintő súlyos fertőzés, a belekben alakul ki, elhalhatnak vagy perforálódhatnak a belek és ilyenkor a béltartalom a hasüregbe kerül. Ez sürgős műtétet igényel, és kérdéses a felépülés. Bennett ultrahangja alapján már elkezdett perforálódni a bele, így minden táplálkozást leállítottak és csak vénasan kapott gyógyszereket, hogy ne legyen széklete, ne erőltesse meg a beleit. Emlékszem, hogy sírva kérdeztem az orvosokat, hogy miért ilyen buták, hogy 4 napig vártak az ultrahangra. Szerencsére nem sértődtek meg, de én azóta és rohadt mérges vagyok rájuk, hogy egy koraszülött babánál 4 napot várnak egy 5 perces igénybe vevő hasi ultrahangra. Magyarázkodtak, hogy dehát nem volt felpuffadva a hasa. Aha, oké.

Bennett újra az intenzíven

Cukros vizet kapott, azt is naponta 2-3 alkalommal, 5 millit. És ennyi. Ordított a kezemben, akárhányszor tartottam, konkrétan átrágta majdnem a pulcsimat, annyira enni akart, annyira kereste a melleimet. Ő is sírt, én meg vele zokogtam. Nem kívánom ezt senkinek, a legnagyobb ellenségeimnek sem. Az állandó félelmet, a rettegést, hogy hogyan lesz legkozelebb, amikor látom. Henryt és engem pár nappal ezek után hazaengedtek. Nagyon sírtam, amikor hazamentünk, csak egy gyerekkel, miközben a másik bent küzdött az életéért.

Naponta 3-4 alkalommal mentem be Benihez. Egész nap tejet fejtem, egy hét után elkezdték újra bevezetni neki, 2-3 millis adagokat. Semmit nem aludtam, elfertőzödött a sebem is belül a hosszú kórházi tartózkodás miatt, hatalmas fájdalmaim voltak, egész nap metróztam, mentem be hozzá amikor csak lehetett. Henryre szinte semmi időm nem maradt, és nagyon rossz érzés volt őt egyedül látni a kiságyukban.

 

Hála Istennek Bennett meggyógyult, és karácsony előtt egy nappal hazajöhetett, és végre együtt volt a család. Volt egy nővér bent, aki Bennett őrangyala volt, neki rengeteget köszönhetek. Ő tartotta bennem végig a lelket, és akármikor volt szabad öt perce, kivette Benit, és megölelgette. Timi nővér, imádunk innen a távolból is.

Sajnos itt nem álltak meg a problémák, még egy utolsó baj váratott magára. Két hónaposak voltak a fiúk, amikor esti fürdetésnél Henryn észrevettem, hogy van egy duzzanat az egyik heréjében. Ahogy hozzáértem, ordított. Vártam 1-2 órát, értekeztem a gyerekorvosunkkal, kiderítettem hol van éppen ügyelet, bepakoltam és az ösztöneimre hallgatva bevittem a János kórház sebészetére este 10-kor. Isten áldja a paramami lelkemet, nagy volt a baj. Két sérvet is találtak. Az egyik elméletben veszélytelen volt, mert nem fájt neki; a másiktól viszont keservesen sírt. Nagy volt az esély arra, hogy elzáródott here sérv volt, ami elzárja a beleket és a vérkeringést, pár óra alatt végzetes lehet, ha nem műtik azonnal. Viszont pont előtte evett, így azt sem merték bevállalni, hogy azonnal műtsék, mert féltek, hogy visszafolyik a tej a tüdejébe altatás alatt és megfullad. Több orvos állt felette, aggódva, tanakodva, hogy mit kockáztassanak inkább- azt, hogy a sérvtől hal meg, vagy azt, hogy a műtéttől. Én meg ott álltam, sírva, kétségbe esve, szorongatva Henryt – fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz. Végül abban egyeztek meg, hogy várnak hajnali 2-ig, hogy addig, amennyire csak lehet, kiürüljön a gyomra.. Henry békésen aludt a mellkasomon 2-ig, amikor percre pontosan jöttek, és elvitték. Én kint zokogtam egy órán keresztül, gondolataimban már temettem a gyerekem.

Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, életem legeslegeslegrosszabb pillanatát, amikor bent ültem a szobában és úgy nagyjából 5 orvos és 3 nővér jött be síri csendben hozzám. Teljesen lefagytam, biztosra vettem, hogy meghalt a Henry. Nagyjából három másodpercig tartott, mire észrevettem, hogy az utolsó orvos kezében van, békésen alszik. Szerintem ennél jobban soha senkit nem lehetne megijeszteni. Bejöttek, és elmondták, hogy eltávolították mindkét sérvet és pár óra múlva újra ehet egy picit.

Másnap már otthon voltunk.

Azóta lekopogom, minden rendben van. Rámijesztettek még itt Angliában, ki akarták venni a manduláikat 1 évesen lehetséges alvás apnoe miatt, mert borzalmasan lélegeztek, főleg éjszaka. Esélyes volt, hogy egyszer leálljon a légzésük; főleg Bennett volt rossz állapotban. Állandóan betegek voltak, már kerestük a szakembereket, megint tiszta idegroncs voltam, hogy mikor lesz már ennek vége. Aztán valami csoda folytán minden baj megszűnt ahogy leköltöztünk februárban a tenger mellé. 3 nap után mintha kicserélték volna őket, és azóta is teljesen egészségesek.

Szépen-hosszan leírtam nektek a történetünket, de az az igazság, hogy igazán szavakba foglalni nem tudom, hogy milyen érzés volt mindezt átélni. Kétszer is rettegni attól, hogy elveszítem a gyerekeimet. Nézni őket az inkubátorban, majd ahogy csövek lógnak ki még a fejéből is, majd a másikat az anesztes kezében műtét előtt..egyszerűen erre nincsenek szavak. A félelemre, a rettegésre, az állandó aggódásra. Arról nem is beszélve, hogy hónapokig minden egyes éjszaka többször azt hallucináltam, hogy megfulladnak éppen a fiúk a takarók alatt és nem tudom őket megmenteni. Hisztérikus állapotban húztam le az ágynemű huzatot és a lepedőt, azt képzelve, hogy az alá szorultak. Lee rázott fel mindig, már pszichológushoz akart küldeni. Mindeközben a fiúk békésen aludtak a kiságyukban, én meg reszkettem az ágyban a félelemtől. Talán 4-5 hónap után javult a helyzet, és mára már csak rossz emlék az egész.

Túléltük, egészségesek, igazi kis hősök és boldog babák- de bennem valami örökre eltört.

 

Miért is íródott ez a poszt?

Az a hatalmas megtiszteltetés ért, hogy a NaturAqua felkért egy együttműködésre, ami felhívja a figyelmet a koraszülés problémájára. A cég támogatja a KORE civil szervezetet, akiknek rengeteg mindent köszönhetnek a kórházak és szülők egyiránt. A dolgozók és önkéntesek mindannyian személyesen is érintettek voltak a jelenségben, tapasztalataik miatt segíteni szeretnének azoknak, akik éppen most esnek át ezen. Eddig is csodálatos eredményeket értek el, de most a NaturAqua támogatásával még többet tudnak tenni.

 

 

A KORE-ról

A KORE rövidítés a Koraszülöttekért Országos Egyesületet foglalja magában. Mennyi mindent köszönhetünk nekik.. el sem tudjátok képzelni. Képtelenség lenne mindent felsorolni, érdemes körbenézni a honlapjukon, ahol rengeteg érdekesség és információ található (koraszulott.com).

Elsődleges céljuk a családok segítése, támogatása, és informálása. Különböző projektekben vesznek részt, jelenleg a NaturAquával együtt a három koraszülött-intenzív osztályt újítanak fel.

Híresek a cuki horgolt polipokról is, amiről szerintem rengetegen hallottak már, hatalmas szenzáció volt, amikor bejött Magyarországra nagyjából egy éve.  Ezek a kis horgolt csodák az első társuk, játékuk a koraszülött babáknak, akik sokszor hetekig nem bújhatnak össze szüleikkel, és az inkubátorban töltik egész napjukat. Ilyenkor fogdoshatják, szoríthatják és hozzábújhatnak a polipokhoz, ami nekik biztonság érzetet ad. A legjobb része a dolognak, hogy miután erőre kaptak, és hazamehetnek, a polip is megy velük- így örökre társ, és kedvenc játék lehet belőlük.

Amikor fiúk bent voltak még nem jutott el Magyarországra ez a kis csoda dolog sajnos. Helyette hatalmas támogatást kaptam a PICi füzet képében, amit szintén az Egyesület készít és próbál mindenhová eljuttatni. Ez a kis (ám vastag!) füzet tele van hasznos információval, ami nélkül valószínűleg sokáig csak pislogtam volna, hogy most mi a fene történik. Van benne szó betegségekrol, gondozásról, és lelki segélyt is próbálnak nyújtani benne (aki kiváncsi, letöltheti a honlapjukról).

Így utólag is köszönöm nekik, hatalmas segítséget nyújtott ez a nehéz időkben. Mai napig őrzöm a füzetet.

KORE és NaturAqua

A cég idén 8,5 millió forinttal támogatja a KORE munkáját, amiből 4,5 millió forintot 3 magyar kórház koraszülött osztály családbarát fejlesztéseire szánnak. A programot szeretnék hosszútávon folytatni, 2018 végéig mind a 29 koraszülött-intenzív osztályon eredményeket elérni. A tervek szerint erre a hosszútávú projektre legalább 43,5 millió forintot fognak szánni, valamint támogatni szeretnék a KORE további munkásságát évről-évre.

De mit is takar az, hogy családbarát fejlesztés? Minden kórháznak másra van szüksége. Valahol már vannak alapítványi szobák (mint ahol mi voltunk a fiúkkal), de ahol nincs, ott sokat segíthet majd 1-1 kényelmes fotel, dönthető szék. Valahol nyitott inkubátorra van szükség, máshol fogyóeszközökre, esetleg báránybőrre -ami híres arról, hogy télen fút, nyáron hűt- így segít szabályozni a babák testhőmérsékletét 15 réteg takaró nélkül. Mi nagyon szerencsések voltunk, ahol mi voltunk két baba-mama szoba van, 3 anyának van hely. Szuper lenne, ha mindenhol lenne erre, vagy valami hasonlóra lehetőség.

 

Ti hogyan tudtok segíteni?

 

Rengeteg dolgot tehettek. Adományoktól kezdve fizikai-lelki segítségig, rengeteg a lehetőség.

  • Elsőként azt tanácsolnám, hogy ha van ismerősőtök, barátotok, aki ezen átesett, vagy éppen most esik át rajta, beszélgessetek vele. Én senkinek nem tudtam elmagyarázni mit élünk éppen át, a nővéreknek sírtam. Nehéz ilyenkor megnyílni. Ahelyett, hogy azt mondanád egyből, „Jaj semmi baj nem lesz”, inkább kérdezd meg, hogy és te hogy érzed magad? Hogy éled meg ezt az egészet? Ahelyett, hogy megkérdeznéd, „Segíthetek-e valamiben?”, készíts forró levest, ételt, sütit, és vigyed át. Vidd le a kutyát sétálni, vidd el a másik gyerkőcöt a játszóra. Mosogass el, vidd le a szemetet. Örökké hálás lesz a barátnőd, családtagod. Ilyenkor olyan nehéz segítséget kérni..
  • Kórházaknak is tudtok segíteni. Legtöbb koraszülött osztályon nagyon örülnek olyan fogyóeszközöknek, mint kis méretű pelenka, nedves törlőkendő, bontatlan BioGaia es Infacol.

Hogyan segíthetsz az Egyesületnek?

  • Adománnyal, illetve az adód egy százalékával.

  • Ruhagyűjtés: Te is segíthetsz ruhákkal, plédekkel, kis sapkákkal stb. Ezeket az Egyesület kiosztja a koraszülött osztályok között. Van egy facebook csoportjuk, Koraszülöttruha gyűjtés néven megtalálhatjátok Facebookon őket, illetve Damásdi Annához lehet fordulni a kérdésekkel (danna@koraszulott.com). Link a csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/koraruhagyujtes/?fref=ts
  • Segíthettek polip kötésben, a fenti Facebook csoportban lehet érdeklődni és követni a közös horgolások időpontjait és helyszíneit. Először egy ilyen horgoláson kell megjelenni, ahol megtanítják az elkészítését, majd utána otthon lehet ügyködni, és beküldeni az Egyesületnek a cukiságokat, ami nagyon nagy segítséget jelent a babáknak. Szóval ügyes kezű hölgyeim, hajrá 🙂
  • Kövesd őket Facebookon (koraszulott.com néven), és 1-1 megosztással segítsd a munkájukat, terjeszteni az információt és híreket.
  • Következő (használt akár) használati tárgyak az anya-baba szobákba: Mikrós sterilizáló, cumisüveg melegítő,mérleg, új cumisüvegek. Hűtő, mikró, új ágyneműk, stb- ezeknek mind örülnek a kórházakban, ahol van ilyen szoba.

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést. Nem volt könnyű megírni, sok régi sebet feltépett, de úgy gondolom, hogy fontos látni az érem ezen oldalát is. Következő posztomban több anya ás kis hőse történetét fogom megosztani, ők hogyan élték meg a koraszülést, és mi történt velük és a babáikkal. Rengeteg történetet kaptam, így úgy gondolom, megérdemelnek egy külön posztot, hiszen Ők a gyerekekkel együtt az én szememben igazi Hősök.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *