Blog

„Szoptatás innen, szoptatás túl”

Dária:

Képzelj magad elé egy éttermet, nem az a Michelin csillagos fajtát, de egy közkedvelt, sokak által szeretett éttermet.

Az étterembe két fiatal pár érkezik, az asztalfoglalásuk egymás mellé szól.

Az egyik pár, Áron és Lilla egy icipici 3 hónapos babával, Annával, érkeztek, aki nyugodtan, mosolyogva aluszkál a babakocsiban, anyukája nagy örömére. A szüleinek ez az első kimozdulása „kettesben” mióta megszületett. Eddig elég rossz alvó volt, fájt a pocakja, nem mertek emberek közé menni, de az utóbbi egy hétben javult a helyzet, és ráadásul ma van a harmadik házassági évfordulójuk, szerették volna megünnepelni. A kisbaba minden energiájukat lekötötte, de most végre itt vannak és azt rendelnek amit csak akarnak.

A másik pár Tamás és Inez, 3 hónapja váltottak mindketten munkahelyet, most járt le a próbaidő mindkettőjük számára és ünnepelni jöttek ők is. Az idejét se tudják mikor volt utoljára egymásra idejűk, és arra se emlékeznek mikor voltak már itt utoljára kettesben, nyugodtan, beszélgetni, megenni a kedvenc pizzájukat. A munkahelyen való bizonyítás mindkettőjük idejét lekötötte, de most végre itt vannak és azt rendelnek amit csak akarnak.

De ekkor keservesen felsír Anna.

Lilla

Az édesanyjának pedig összeszorul a torka, a gyomra fel-le ugrál az idegességtől: „Most mit csináljak? Ki kellene vennem, de csak akkor nyugszik meg ,ha cicizik”. Lilla kiveszi a babát, és félénken körülnéz, és közben arra gondol, hogy jó, hogy olyan felsőt vett, amiben lehet szoptatni, pedig annyira bízott benne, hogy nem ébred fel, ez az alvási ideje, legalább másfél óráig szokott aludni. Fészkelődik a fotelben, kétségbeesetten ránéz a férjére, aki szintén kissé tanácstalan, körbenéz, szinte perzseli a vendégek tekintete.

Lilla összeszedi minden bátorságát kiveszi a babát, és megpróbál úgy helyezkedni,hogy ne zavarja a vendégeket, nagyon zavarban érzi magát, mert ha a vendégektől fordul el akkor az ablakban látják, ha az ablaktól, akkor a vendégek látják. „Menjek ki a wcbeDe miért mennék, a többi vendég se viszi ki a pizzáját megenni…” – merül fel benne…

Végül előveszi a sálát, és magára terítve próbálja mellre tenni a síró picit. Anna baba végre eszik, de közben kalimpál a kezével, húzza le a kendőt, Lilla próbálja a helyén tartani, és közben átkozza magát, hogy: „Minek kellett eljönni, rendelhettek is volna…

Lilla mérhetetlenül zavarban van, de egy babának nem lehet megmagyarázni, hogy várjon a hazaérésig.

Inez

Inez a baba felé néz és félbeszakad a beszélgetés, a baba sírása nagyon hangos: „Ajjaj, szegény baba, de mégis meddig fog sírni, lehet ki kéne venni?. Inez is szeretne majd egyszer kisbabát, de éppen az ilyen helyzetektől fél, mit lehet csinálni, ha így sír, ő nem merne étterembe jönni ilyen picivel. Biztosan éhes, de nem baj kiveszik a kis üveget, biztosan tud már cumisüvegből enni egy ekkora baba. Inez próbál nem oda nézni, hogy ne hozza zavarba az anyukát.

Inez a szeme sarkából látja, hogy az anyuka kiveszi a babát és ide-oda forog. „Mi lesz már, így nem lehet beszélgetni, szegény anyuka ez olyan kellemetlen lehet…itt fogja megetetni?? Nem megy ki?” Inez próbál elfordulni, hogy ne hozza zavarba az anyukát, és közben a párját figyeli, Tamás a pultot nézi, bár most hozták ki az ebédjüket, ő is biztosan zavarban van, de végre nem sír a baba.

Inez mérhetetlenül zavarban van, hiszen ott van a nő melle szinte mindenki előtt, miért nem lehetett volna kimenni?

…A fenti képzeletbeli eset nem is annyira képzeletbeli, hanem mindennapos dolog. De felmerül a kérdés, hogy miért érzi magát zavarban mindkét fél, miért van az, hogy egy iciri-piciri 3 hónapos édes kisbaba étkezése négy felnőtt időtöltését teszi ennyire kellemetlenné?

Úgy érzem, hogy ez az élethelyzet magyarázatot igényel mindkét fél szemszögéből. Őszintén bevallom, hogy amikor az első kisbabámat vártam, semmit nem olvastam se a szülésről, se az utána lévő időszakról. Körülbelül úgy álltam hozzá a dologhoz, mint Rachel a „Jóbarátok”-ból, aki a szülésre úgy próbált felkészülni, hogy mindig csak a következő lépésre gondolt, hogy ne „parázzon” be teljesen. Az szülési filozófiám az volt, hogy „ha nem olvasok semmi rémtörténetet – márpedig ha beírod az google-be, hogy „szülés”, akkor minden második sztori horror történet – akkor én nem vonzok be semmi ilyet”. Így ennek a filozófiának a tükrében, a szoptatás se volt téma a fejemben, tényleg nem voltak semmilyen terveim ezzel kapcsolatban, és valahogy úgy alakult, hogy egyszer sem kerültem a fentiek szerinti történetbe, így sose éltem át ezt az „miért itt szoptat” élethelyzetet. Így én már csak „szoptatás innen”-ről tudok mesélni.  Egy számomra kedves facebook csoportban nagy ellentétek merültek fel akkor, amikor kikerült egy szoptatós videó, amit egy, a világ által talán legismertebb „influencer”, Chiara Ferragni tett ki a napokban. A videó láttán, én mérhetetlen hálát éreztem felé, felszabadító volt őszintén szólva. Úgy gondoltam, hogy végre egy celeb, aki felvállalja ezt, és hátha végre majd ő tudja úgy befolyásolni a közvéleményt, hogy a szoptatás nem szégyellnivaló dolog. Hátha fenti, képzeletbeli Lillának erőt ad ahhoz, hogy ne szégyenkezve szoptassa meg a kisbabáját, ott és amikor a baba erre igényt tart. Mert „ha Chiara Ferragni vállalja, akkor én miért ne”?  Mert valljuk be, hogy a bátrabbak vagyunk, ha többen csinálhatunk együtt valamit. De sajnos tévedtem, sokan úgy gondolták, hogy ez is része a magamutogatásának, sokan – lehet, hogy jogosan, lehet nem – azzal érveltek, hogy ez egy túl intim pillanat, miért kell mutogatni? Vajon mi, akik kénytelenek vagyunk néha nyilvánosan szoptatni, a mell mutogatás miatt szégyenkezünk, vagy azért mert az intim pillanatot megosztjuk másokkal? Tényleg intim pillanat ez? Mert az nem intim, ha egy pici babát cumisüvegből eteted, azt mindenki megnézi, és a világ legcukibb dolgának könyveli el. Akkor a közös nevező a női mell? A női mell lenne szégyellni való?

Jogos lehet a kérdés, hogy miért nem lehet otthon szoptatni, és ha emberek közé mész vigyél magaddal tápszert, vagy lefejt anyatejet, és etesd meg úgy a babádat. Itt jön egy kis beavatás. A szoptatás, főleg ha elsőszülött a babád, és abszolút nincs még tapasztalatod, hogy csináld, és nincs is benne nagyon segítséged, akkor mérhetetlenül nehéz, és a legtöbbször iszonyatosan fájdalmas. Az első hetekben, sírással, kialvatlansággal, fajdalommal és akár szó szerint vérzéssel, kell megküzdened, hogy a kisbabádat anyatejjel tápláld, ami minden kutatás szerint, és a WHO, azaz az Egészségügyi Világszervezet szerint a lehető legjobb, amit a kisbabádnak adhatsz. Ha elég kitartó vagy, és a tested is segít benne (mert vannak, olyanok, akik mindent megtesznek és mégse sikerül, és utána küzdenek is a bűntudattal, de ez már másik téma) akkor sikerül elérni azt a szintet, hogy fájdalom nélkül tudod táplálni és megnyugtatni a babádat (mert nem csak táplálási célja van a mellre tételnek). Ekkor viszont jönnek a további veszélyforrások: a cumi és a cumisüveg. A hozzáértők tiltják a szoptatás melletti cumiztatást, mert zavart okozhat a babában, és végre az oly nehezen elért fajdalommentes szoptatás is veszélybe kerülhet, és ezért mi szoptató anyák nem merjük kockáztatni. Szóval eredményképpen a következő történik: ki akarunk mozdulni, de muszáj lesz majd szoptatni, de a szoptatás közben zavarban érezzük magunkat, így nem mozdulunk ki inkább, otthon ülünk, szoptatunk, és szomorkodunk, és azon agyalunk, hogy milyen jó lenne, ha elfogadóbb lenne a társadalom velünk szemben.

Szintén felmerül a kérdés, hogy miként legyünk empatikusabbak a környezetünk felé? Hagyjuk sírni, de ne szoptassuk, vagy ne sírjon már az a gyerek és szoptassunk? A napokban a Corvin Plázában voltam, a kislányom (8 hónapos), felébredt és sírt, a szoptató helyiség zárva volt, foglalt volt valószínűleg. Kendővel próbáltam takarózni a wc-k előtti folyóson, amit a Sári állandóan lerántott, cirkuszba illő mutatvány volt, átkoztam magam, hogy nem maradtam otthon. Láttam ahogy jöttek a mosdóhoz az emberek, és úgy néztek mint egy leprásra. De miért is???

Útravalónak ennyit mondanék: Higgyétek el, próbáljuk a lehető legtrükkösebben megszoptatni őket, és nem akarunk botrányt, csak nem akarjuk, hogy sírdogáljanak. Nem akarom előhúzni, a „majd meglátjátok” kártyát, de higgyétek el, hogy majd meglátjátok, hogy sokkal több van mögötte, mint amennyi „kilátszik”. Kérdezzetek tőlünk bátran!

És még valami: kérdezzétek meg anyukátokat, hadd meséljen nektek, neki ez milyen volt. Ha velünk nem is, de anyukátokkal könnyebb együtt érezni.


Réka:

Engem mérhetetlenül felháborít ez a téma.

Valami nagyon okos, kedves, tőlem megszokhatóan empatikus posztot akartam írni, de nincs kedvem hozzá. Már nincs.

Ott és akkor etetem meg a babámat, ahol és amikor akarom. Kész, ennyi. Az, hogy valakinek a fantáziája és az elméje túlszexualizálja a két mellemet, az nem az én hibám. Arról nem is beszélve, hogy nem is látszik semmi, hiszen a mellem fele a gyerek szájában van. Konkrétan a kivágott felsőben több látszódik…

Először félénk voltam, letakartam a Rosiet is, meg magamat is.. Kinevettek a vonaton.. Igazuk volt, barom voltam. Rosie sírt tovább, melege volt, ne magyarázza meg nekem senki, hogy milyen buli szoptatós kendő alatt enni. Tanácsolom mindenkinek, hogy holnap a reggelit fogyasszák el egy kendő alatt, aztán majd beszélgethetünk.

Szóval nem, nem fogok semmi okosat mondani, nem fogok magyarázkodni, nem fogok senkit megkérni arra, hogy legyen empatikusabb. Ha sír a Rosie, megetetem. Ha sír a Henry, megetetem. Míg az utóbbiknak kekszet vagy banánt adok ha pl. a parkban vagyunk, a kisebbiknek a mellem fogom. Nem tetszik? Ne nézz oda. K_rva nagy ám ez a világ, nem csak rám meg a melleimre lehet nézni.

Aztán legközelebb, ha férfi létedre megkeményedsz egy félmeztelen fenékre instagramon, és elmorzsolsz egy könnycseppet, hogy ez milyen gyönyörű, jusson eszedbe, hogy rám meg forgattad a szemeid, és leundorítóztál. Azok a nők pedig, akik szerint magamutogatás a nyilvános szoptatás- remélem egy bikinis nyári képet sem fogtok feltenni, és soha nem lesz rajtatok kivágott felső, vagy térd felett végződő szoknya. Vagy rövidnaci. 

Elegem van, hogy meg kell magyaráznom, hogy miért etetem meg a gyerekem nyilvánosan.

Elegem van, hogy 2018 van, és egy darab húsként vagyok kezelve, mert nő vagyok.

Elegem van, hogy mások meg akarják mondani nekem, hogy mivel etessem meg a gyerekem az ő kényelmük miatt.

Nem, nem és nem. Köszönöm elég volt.

 

Látjátok ezt a két képet? Tudjátok mi a közös bennük? Három boldog, jól lakott gyermek.  És számomra csak ez számít, semmi más.

2 thoughts on “„Szoptatás innen, szoptatás túl”

  1. Szia Rèka,
    Szívesen olvasom az írásaidat, megfogott a nyers őszinteséged és természetességed, a gyermekeidhez és az anyasághoz való hozzáállásod.

    A nyilvános szoptatás nekem is a szívügyem és mérhetetlenül felháborít,hogy erről egyáltalán beszélni kell. A világ legtermészetesebb dolga hogy egy anya táplálja a gyermekét. Borzalmasan szomorú, hogy anyáknak kellemetlenül kell érezniük magukat amiért ott és akkor szoptatnank,ahol és amikor a gyermeküknek szüksége van rá. Azt pedig,hogy embereket ez megbotránkoztat, még ennél is felháborítóbbnak tartom..
    Én dániában élek és van egy 5 hónapos kislányom. Itt kimondottan elfogadott a nyilvános szoptatás, mindenkinek sikerül felfognia,hogy nem “magamutogatásról” van szó, hanem létszükségletről.

    Köszönöm, hogy felhívod erre a figyelmet és imádom amilyen formában teszed. Csak így tovább😊

  2. Es arrol a sok nepi cserepedenyrol nem is beszeltunk, akik a tomegkozlekedesi eszkozokon nem kepesek a rucskos fenekuket felemelni, hogy egy kismamanak atadjak a helyuket. Netan beszolnak, es a legfinomabb kozuluk az, hogy nem volt kotelezo gyereket vallalni. Mondja nekem egy olyan tetu, aki a selejt selejtje. En meg orulok, hogy 10 ev szenvedes meg lombik utan veszelyeztetett terhes lehetek, akinek netan a tomegkozlekedesi eszkozon kell vizsgalatra mennie!!! Meg a szemet buszsofor, aki hiaba mutogatom a berletemet, mivel nem az elso sjton dzalltam fel, benyomkodja az “ addig nem mefyunk tovabb, mig elire nem jossz a berketeddel” gombot, majd miutan odamentem, elindul, mint aki jol vegezte dolgat meg sem varva, hogy meg tudjsk kapaszkodni vagy leuljek. Szemet szar tarsadalomban elunk. Az ilyen emberek, akik beszolnak a terhesnek, megszoljak a kusmamat a szoptatasert, nem tudom minek szaporodnak tovabb. Genetikai selejtek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *